Olvasóink írták. Rövid részletek.
A statisztika
Magyarországon évente 50-60 ezer az új daganatos betegek száma, s átlagosan 33 ezren minden évben belehalnak a betegségbe. Jelenleg 170 ezer aktív kezeltet tartanak számon, ám összesen mintegy 300 ezer rákbetegről tudunk.
És a vélemények közül néhány, melyet a Celladam/Vitacellről mondanak azok, akik használták, vagy ma is használják. A szövegek eredeti formájukban kerültek bemásolásra, ezért az egyes részletekben az ékezetek hiányozhatnak.
Féltő szeretettel követem a Celladam sorsát. Édesanyám 1986-87-ben egy év élhető értelmes életet, és rövid ágyhozkötöttség után fájdalommentes halált köszönhetett a Celladamnak. Én hiszek ebben a szerben, mindamellett, hogy édesanyám többszörös áttétes rákját értelemszerűen nem tudta meggyógyítani. De ezt az orvosi módszerekkel se tudták. Viszont a világ úgy tűnik nem sokat változott azóta. A CULEVIT hasonló nehézségeken megy át mint a Celladam. Pedig ők gyakorlatilag nem mentek "szembe" az ortodox orvostudománnyal, mégis már több mint két éve nem engedélyezik az infúziót. Aki ezek után nem látja a gyógyszerlobby erejét annak nincs mit mondani.
Köszönöm , hogy tájékoztatott és boldogan írhatom, hogy túl vagyok teszten. Az eredmény negatív lett.
Hajhullással küszködök, azonban és most megvásároltam az Önök üzletében kapható hajszeszt.
A vitaminkiráy által forgalmazott :Haj,bőr, köröm vitalizáló tbl-val együtt nekem bevált.
Érdeklődéssel figyelem hírlevelüket és ismerőseimnek is javasolom.
Kedves Uram! Még egy dolgot felvehet nyugodtan a pozitívumok közé: "ha a kor előrehaladtával a régen kellemesen hullámos haj kiegyenesedett, az egy egyhetes kúra után visszanyeri csaknem eredeti szépségét."
/Vitacell-csöppekről van szó/
Körülbelül egy éve találtam rá az interneten a Celladam termékek ismertetőjére.
Kémiai túlérzékenységem volt és emiatt keresgéltem, kutattam. Ezt egyik levelemben le is írtam Önnek.
2oo7 nyarán elkezdtem használni a kúpot. Június, július és augusztusban. Aztán abbahagytam.
Szeptemberben,a születésnapomon tortát ettem és nem lettem rosszúl.
Azóta bármit megehetek és nem törnek rám a tünetek:tüsszentés ,orrfolyás,fejfájás, szívdobogás,légszomj,erőtlenség, fejfájás,álmatlanság és még sorolhatnám...
Nagyon örültem, hogy rátaláltam ismertetőjükre. Én már évekkel ezelőtt részt vettem egy Celladam teszten, akkor egészségesnek bizonyultam és remélhetőleg most is az vagyok!. Azonban egy ismerősöm akkor pozitív eredményt kapott, orvoshoz is ment, akkor nem találták indokoltnak a nőgyógyászati műtétet nála, de később átesett operáción. Részleteket nem tudok. Azóta nagyon sokszor eszembe jut a teszt és reméltem, hogy olvashatok eredményeikről. Ezért örülök most!
Köszönöm a bemutatkozást. Röviden én is szeretnék bemutatkozni : 65éves vagyok és három gyermek édesanyja. Az orvoslással ugy vagyok, hogy minél kevesebb gyógyszert "bevenni", amit lehet "házi gyógyszerekkel" megoldani. Sajnos tavaly nyáron melanoma eltávolítására volt szükség. Azóta szedem a vitacell cseppeket nagy megelégedésemre. A krémet is használom az is SZUPER.
Köszönöm a jó Istennek, hogy vannak ilyen emberek
Én most innen a hírlevélből értesültem a két említett esetről, és csak annyi jutott rögtön az eszembe, hogy szerintem (fajlagosan) sokkal több olyan történetet hallottam (csak én is már), amikor a hagyományos és hivatalos orvosi módszerekkel nem vagy tévesen diagnosztizáltak! Nem emlékszem, hogy bárki is 100%-os biztonságot ígérne, mi civilek-páciensek szeretnénk inkább ezt hinni...
Kimondhatatlanul köszönöm - beteg édesanyám nevében is - azt a sok értékes információt, biztatást és reményt, amit a hírlevelek által Öntől kapunk!
Az én édesanyám a rosszindulatú tüdődaganatának és melldaganatának műtéte után is elutasította a bevált orvosi "gyógymódokat" és az Ön Celladam terápiáját választotta...
Alig merem kimondani, de nagyon jól van!!! Jó kedvű, jó étvágyú, ellátja magát. Kéthavonta megy controllra, és az orvosok is megjegyzik minden alkalommal, hogy mennyire jól néz ki. Egyáltalán nem úgy fest, mint akinek az elmúlt fél évben két életmentő (24. órás) daganatos operációja volt!
A kedves kis ismerősöm, aki Önhöz jár kezelésre, elismerő szavakkal beszél, és örül, hogy segitettem neki abban, hogy megismerhette Önt.. Én nagyon szoritok neki, hogy a kedve ne menjen el, és továbbra is reménykedjen, és ne adja fel. Saját tapasztalatomat is le tudom irni a Celladam hajszesszel kapcsolatban. Mióta használom, a hajamon észrevettem a változást. Már jó ideje elég ritka volt a hajam, és vékony szálu. Néha erősebben hullik is. Ezért is szerettem volna kipróbálni. Örülök, hogy kipróbáltam.
Elmondom,hogy a kollégáim is nagy figyelemmel vannak a cseppek iránt, most, hogy én elkezdtem szedni, figyelik, hogy a gyomrom, ami már elég régóta fáj, meg fog-e gyógyulni. Én tudom, hogy meggyógyul, mert még csak 2 napja szedem, de már érzem a harcot a szervezetemben. A cseppek fognak győzni azt is érzem. :-)
Nagy tisztelője vagyok . A nővérem nagyon sokáig szedte a celladamot évekkel ezelőtt , amikor még tilos volt az orvosoknak is felírni .Nehéz is volt megszerezni, az egészséges másik nővérem járt önökhöz a szerért. Most a barátnőmtől hallottam ,hogy egy nagyon jó krémjük van, visszérre.
Férjem erős hittel, viszonylag jó fizikai állapotban viselte a megpróbáltatásokat, de a harmadik eset után nagyon leromlott az állapota. Lefogyott, rossz volt a vérképe, kilátástalannak látszott a gyógyulása. Lányom akkor vette meg első alkalommal a Celladam cseppeket, amit akkor már recept nélkül lehetett kapni a patikákban.
Az eredmény minden várakozást felülmúlt, férjem 3 hónap után talpra állt, 5 év után gyógyultnak nyilvánították. Egyetlen orvosnak nem árultuk el, mitől gyógyult meg, még családon belül sem, ismerve a véleményüket.
A férjem kb. 5 évig szedte rendszeresen a cseppeket, utána eltűnt a patikákból, de nem is volt szükség rá.
Elnézést, hogy ilyen hosszan írtam, de a lényeg, hogy szeretném megköszönni azt a 17 évet, amit - meggyőződésem a Celladamnak köszönhetünk.
Nagyon jó tapasztalataim vannak családom és saját magam ellenálló képességének javításában amióta a Celladam cseppeket, rendszeresen szedem.
Évtizedek óta ez az első olyan őszi-téli időszak, amikor is nem betegedtünk le, nem kellett antibiotikumot bevenni. Környezetemben kisgyerekek is vannak, előfordul, hogy lázasak, náthásak, köhögnek. Korábban ilyenkor hetekig tartó betegeskedés után végül maradt az antibiotikum.
Sajnos az én apukám is daganatos beteg volt /csontrákban szenvedett/ és mi ekkor tudtuk meg, hogy a Celladam termékek is igen hatékonyak. A kenőcs nálunk sikeresen bevált, ugyanis az apukám hátán /bordáin/ kezdtek kialakulni "púpok" és mi ezzel a kenőccsel kentük, majd teljesen visszahúzódtak és semmi nem látszott belőle. Egy ismerősöm kezéről elkezdett hámlani a bőr, mert allergiás lett, de nem tudta a bőrgyógyász megállapítani, hogy mitől. Elkezdte a Celladam kenőcsöt használni, és az óta teljesen rendben van a keze. A mai napig használja. Én csak jót tudok róla mondani.
Én kipróbáltam a Vitacell nevű cseppeket, melyről nagyon kedvező a véleményem. Eredetileg a lábamról kellett kimetszeni rosszindulatú daganatot. Szeptemberben történt ez meg, decemberben még nem volt teljesen gyógyult a heg, de Önöktől rendeltem krémet, és Vitacell cseppet. A leírás szerint használtam, és teljesen begyógyult a heg, és még két egyéb eredményről is be tudok számolni, a fodrásznőm említette, hogy sokat erősödött a hajam, én a körmömön észlelem, hogy megerősödött, és nem kettőződik a vége.
Én feltétlenül szeretném Önnel megosztani egy tapasztalatunkat, igazoltan és kipróbáltan enyhe depressziós ismerősnek, aki tudományos érdeklődéssel és igényességgel van megáldva, a depressziójára is hatásos volt a Vitacell-csepp, szignifikáns javulást tapasztalt.
Nagyon köszönöm a folyamatos tajekoztatast. En, csaladom es ismeröseim mar kb. 15 eve (ha jol emlekszem) hasznaljuk a cseppjeit, kremjeit, injekcioit. Annak idejen, amikor meg hosszu sorokban allva vartunk egesz ejjel arra,hogy feltetlenül sorra kerüljünk Önnel, mert hallottunk egy daganatos asszonykatol a varoskaban, ahol elünk, hogy az ö eletet is Ön mentette meg,mi se gondoltunk, hogy hosszu es rövid tavon is erdemes elkezdeni a kurat.
Azota mi ELETCSEPPEKnek hivjük az ismerösök köreben (több varosbeli szerte az orszagban).
Nagyon meglepődtem, hogy a férjem is, kollégáim, mindenki a környezetemben köhög, náthás stb. nekem meg semmi bajom. Azt nem tudom, hogy ez egyébként is így lenne, de valahogy úgy gondolom a statisztikából és tapasztalatokból kiindulva, hogy mégis csak ennek a cseppnek köszönhető, mert eddig én is mindig lebetegedtem a családdal.
Nem tudom de a vérnyomásom is rendeződött, eddig iszonyatosan alacsony volt, most 110/70 120/80. Persze ez lehet csak véletlen egybeesés.
Ja és a bőröm sokkal szebb lett! teltebb fényesebb és kevesebb szeplőm van és pigmentfoltom. Ezt, mint nő fontosnak tartom megemlíteni.
Eloszor is koszonetet szeretnek mondani Onnek es kedves munkatarsainak ,mert ugy erzem , hogy gyogyulasomat Onoknek koszonhetem.2001 februarjaban jartam eloszor Onoknel egy emlo rosszindulatu daganat miatti mutetet koveto kezelesek miatt.3 kemon és 10 sugaron voltam tul amikor nagyon rosszul lettem. A kezeleseket nem folytattam, hanem az Onok cseppjei kezdtem el szedni. Azota tobbszor voltam teszten, es az eredmeny kielegito.
Voltam már teszten, az eredményem negatív lett. Ennek már 17 éve is van. A negatív eredmény ellenére rendszeresen szedtem a celladam cseppeket, mígnem eltűnt a patikákból. Nagyon sajnáltam, mert teljesen átgenerálta a szervezetemet. Örülök, hogy megtaláltam a lapját, és annak, hogy megrendelhetem újra a cseppeket.
U.i.: Most epp az Ön egy ismeröstöl ajandekba kapott hajszeszet „tesztelem" ;))))))) , mert miota itt elek Münchenben (talan az Alpok?: nagy sotartalmu, kemeny viz van itt), azota allandoan korpas a fejem, de ugy, hogy az mar fajdalmas, irto mennyisegü hajam kihulott, es az orvosokat is hiaba jartam itt, 1-2 hetig jo volt a szerük, aztan ismet elölröl kezdödött a problema. Bizom benne, hogy ez is jo lesz.
Apropo: a Celladam krem anyukam megmütött vegbelere csodalatos. pedig neki is azt mondtak az orvosok, hogy nem eli meg a holnapot, mert meg a mütet utan is a hüvelyeböl is jött a szeklet. Ö is szedte apaval a Celladam cseppet es sok kupot elhasznalt, es mostanaig pedig a kremet hasznalja, ha megfajdul ott neki. Es jo hosszan gyogyulo sebekre is, mert az egyik ismerösöm cukorbeteg, es mar hetek ota nem forott be, csak verzett egy nagy sebe (s mindig nagyobb lett) a laba szaran. A Celladam kremtöl 1 heten belül ugy begyogyult, hogy mivel nem viszketett neki, nem kapargatta el, igy begyogyult.
En mar egyszer Kaptam Ontol celladamot, anno 1999-ben. Az Ocsem ment el Onhoz szemelyesen, es o azonnal kikuldte. Amikor meghallottam ezt a gyogyszert rogton kikutattuk, hogyan tudunk hozza jutni,de akkor mar a ferjem a halalan volt. Annyit segitett, ahogy elkezdte szedni, ket nap mulva tudott enni es hizott vissza. Sajnos tul keso volt mar.
De! Meg egyet csak irok: a fejfajasommal kapcsolatban annyit felfedeztem, hogy neha nem hat a migreges gyogyszer sem, ha tul kesön veszem be /az orvosom is igazolta/. „Rasegitek'" egy kis Celladam cseppel ?, s altalaban (70-80%-ban „beindul" az eredeti, vagyis fajdalomcsillapito gyogyszernek a hatasa).
Jo kis csodaszer ez...csodalom es tisztelem is Önt ezert rettentöen!
Nagyon jó tapasztalataim vannak családom és saját magam ellenálló képességének javításában amióta a Celladam cseppeket, rendszeresen szedem.
Évtizedek óta ez az első olyan őszi-téli időszak, amikor is nem betegedtünk le, nem kellett antibiotikumot bevenni. Környezetemben kisgyerekek is vannak, előfordul, hogy lázasak, náthásak, köhögnek. Korábban ilyenkor hetekig tartó betegeskedés után végül maradt az antibiotikum.
Köszönöm előre is a hírleveleket. A Celladam injekciót 1986 óta ismerem, figyelemmel kisérem az óta is, minden ezzel kapcsolatos híreket. Sajnálom, hogy még mindig nem ismerték el, pedig nagyon sok emberen segíthetne. 1986-ban férjemnek a szövettani (tüdő) eredmények után 1/2 évet jósoltak. A Celladamnak köszönhetően + másfél évet kaptunk. Meghízott, ami erre a betegségre nem jellemző, és fájdalmai sem voltak. Az utolsó napon kapott 1 morfin injekciót a szanatóriumba. Azóta is hálás szívvel gondolok Önre.
Elvégeztettem az immunvizsgálatot, rákmegelőző állapotot mutattak ki. Később méhnyak rákkal meg is műtöttek. Az Önök dignózisa figyelmeztetett és időben végezték el a műtétet. Szedtem a celladam cseppeket is.
Bár a betegség - mint kiderült előrehaladott volt- mégis tünet és fájdalommentesen élt még másfél évig, hála a rendszeresen kapott Celladam injekcióknak.
Allergás vagyok a parlagfűre. Gyógyszert május-júnus hónapban kezdek elszedni. A tünetek júliusban szoktak jelentkezni. Idén a gyógyszert késve, csak júliusban kezdtem szedni. Amikor hallottam a cseppekről, azonnal megrendeltem, és azóta is szedem, a gyógyszer szedését pedig rögtönabbahagytam. Az allergiás tünetek csak most kezdenek jelentkezni, holott máskor a gyógyszer szedése mellett is ilyenkorra már nehezen viselem a vele járó kellemetlenségeket. Remélem ha továbbra is használom az Ön általkészített cseppeket, az allergiás tüneteim teljesen megszünnek
Gratulálok munkásságához, örülök, hogy van egy olyan szer, melyhez nehéz esetekben nyúlhatunk. Férjem még csak pár hónapja szedi, eredményei jók. (Prosztata karcinoma)
Egy évvel ezelőtt Basiloma nevű rosszindulatú daganatot távolítottak el sebészi úton az alsó lábszáramról, a szövettani Carcinoma basocellilare-t állapított meg.
Ezután az interneten megtaláltam az Önök ismertetőjét a Vitacell cseppekről, melyből két üveggel nagyobb cseppszámban napi 25 cseppet fogyasztottam éhgyomorra reggel kekszre csepegtetve.
Negyedév múlva voltam ellenőrzésen a bőrgyógyászaton, rendesen begyógyult a seb, és máshol azóta sem keletkezett.
Másik igazolás a javulásra, hogy értesültem a Celládám szűrésről itt Nagykanizsán, és elmentem, annak is a vizsgálati eredménye is negatív lett.
Az előző rendeléssel kapcsolatban engedje meg, hogy megköszönjem a terméküket. Ha nem a családomban történik, el sem hiszem, hogy ennyire hatékony.
A nővéremnek rendeltem Madarasra, aki nagy mennyiségű (le sem merem írni mennyi!!!) gyógyszeren él és rendkívül rossz állapotban volt. Hónapokon keresztül a családi házának kapuját nehezére esett kinyitni-bezárni. Mióta megkapta a cseppeket nem szed fájdalomcsillapítókat a harmadik naptól. A 90 éves szomszéd nénije aznap délután palacsinta-partira hívta őket, pedig járókerettel sem tudott járni előtte. Tehát a nagyszámú csepprendelésem nyomán csak a hálálkodásokat szeretném továbbítani önöknek.
Elmondom, hogy a kollégáim is nagy figyelemmel vannak a cseppek iránt, most, hogy én elkezdtem szedni, figyelik, hogy a gyomrom, ami már elég régóta fáj, meg fog-e gyógyulni. Én tudom, hogy meggyógyul, mert még csak 2 napja szedem, de már érzem a harcot a szervezetemben. A cseppek fognak győzni azt is érzem. :-)
Annyi mindent szeretnék mondani még. Pl. azt, hogy én már klimaxos állapotban vagyok, ez a tünet abban nyilvánul meg, hogy nem tudok aludni. Most tegnap éjszaka nagyon jól aludtam. Erről is kellene írniuk a tájékoztatójukban. Sokan szenvednek a klimaxszal.
Hála istennek, a kollégáim is szeretnék kipróbálni a cseppeket.
U.i.: Ismet sikeres gyogyulasrol szamolhatok be: kb. 4-6 hettel ezelött kezdödött, hogy napokig migren gyötört, reggeltöl estig, mindig ujra es ujra. Sajnos a migrentablettaimbol nem szabad havonta 5 tbl.nal többet bevennem, s mas gyogyszerek nem segitenek (mar hosszu honapokon kiserletezett velem a neurologus, s ez az egyetlen, ami segit a fajdalmakat elviselni). De mivel a borzalmas fejfajas tovabb tartott, kenytelen voltam elviselni. Mar az örlet hataran voltam a sok nem alvas miatt is, mikor meglattam a hütönkben 3 db Celladam kupot, s 2 üveg Vitacell cseppet (az utobbi idöben elhanyagoltam, s inkabb csak anyukamnak rendeltem meg). Gondoltam, kiprobalok egy kupot, szüleim mondtak, irto jo fajdalomcsillapito...elaludtam szinte azonnal a fotelben. Aztan el kezdtem masnaptol szedni a Vitacell cseppeket (ferjemmel együtt), s azota (több, mint egy honapja), egyszer sem fajt a fejem!!!!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Vitacell cseppekre. Megelőzés céljából szedem, azóta jobb a közérzetem, mivel most szenvedem/szenvedtem a változókor minden nyűgét. A cseppek szedésével enyhültek a tünetek.
Lassan 9 éve vásárolom és használom rendszeresen (3 hét után 2 héten át 10-10 csepp) a Vitacell készitményét az immunrendszerem támogatására. Mielőtt elkezdtem szedni, voltam Önöknél orvosi konzultáción, vérvételen, tehát valószinűleg a kartonom is megtalálható.
A lényeg: mellműtét után kezdtem szedni a Vitacell cseppeket és elmondhatom, hogy ennek köszönhetem azt, hogy teljesen gyógyult vagyok, semmiféle áttét eddig nem fordult elő, a leleteim rendre negativak, az immunrendszerem szinte tökéletes - még náthás v. influenzás sem vagyok.
NAGYON KÖSZÖNÖM, hogy készitményével ilyen sok plussz évet adott nekem, s nagy kár, hogy ezt a szert nem alkalmazza a magyar orvostudomány.
Ha arról kérdeznek, hogy mit "szedek", mindig elmondom, hogy az Ön készítményét. Remélem, hogy így másnak is tudtam segíteni.
Én egyenlőre csak a vitacell krém csodálatos hatásáról tudok Írni. Már 3 krémet vettem, mert nagyon visszeres a lábam és reumás panaszain is voltak. De most már akkora fájdalmaim nincsenek KÖSZÖNET a VITACELL-nek. Hálás köszönetem és minden beteg ismerősömnek ajánlani fogom, mert van belőlük bőven.
Köszönettel
Tisztelt Kovács Ádám!Sajnos nem most hallottam Önről először ha nem 25évvel ezelőtt mikor még senki vagy is inkább nagyon kevesen hittek a celledámban!A családom egy tagja volt nagyon beteg az orvosok már lemondtak róla ekkor hallottunk először önről és a celledámról.A család tagom most is él elmúlt már 70éves azóta sem jött vissza a rák éli az egészséges emberek életét. Köszönöm önnek ezt a felfedezést és még sokáig éljen közöttünk egészségben!Örömmel fogom olvasni leveleit és mindenkinek ajánlani is fogom. Köszönöm, hogy nem adta fel mikor sokan támadták ezért. Várom újabb hír levelét. Maradok
Tisztelettel
A tanácsom mások számára:
NE A KÉTSÉGBEESÉS VEZÉRELJEN, hanem a belső igényünkre figyeljünk, s fogadjuk el a kinyújtott segítő kezet. Fogadjuk el, hogy életünk jelentős változtatása az ár, amit meg kell fizetni a gyógyulásért!
Bár a szer konkrétan nem állította meg a rákos folyamatot, biztos vagyok benne, hogy a cseppek folyamatos szedése és a krém használata nagyon sok felesleges szenvedéstől és fájdalomtól mentette meg szegényt, rajta keresztül minket is. A várt 3 hónap helyett 7 hónap adatott meg Neki, és úgy ment el, ahogy mindig is szerette volna: istenbe vetett hittel és nagy akaraterővel mindvégig megőrizte emberi méltóságát
Köszönöm az Ön által küldött hírlevélben leírtakat! Csak jó tanácsként mondhatom, illetve felhívom a figyelmet arra, hogy az orvosok nem veszik jó néven, ha a beteg a hagyományos gyógymód mellett esetleg más, immunerősítőt, vitaminokat, enzimeket is fogyaszt. Találkoztunk olyan orvossal, aki azt mondta, azonnal tegyen le a beteg mindent és csak az ő általa adott kemot, gyógyszert és egyéb más immun-gyengítő-romboló dolgokat használjon. Meg is volt az "eredménye", mert már mind meghaltak
nagy örömmel vettem észre,hogy a rengeteg tiltás ellenére még \"léteznek\"a nagymamám 27évvel ezelőtt lett rákos,akkor az önök szerének köszönhetően 10 évig teljes,jó életet élt. Most újra az önök segítségét kérném!
El szeretném mondani, hogy talán az egyetlen gyógyító ebben az országban, aki meggyőződésem szerint szeretettel, emberséggel is gyógyít, nemcsak a hasznot nézi az üzletben.
Kb. 20 évvel ezelőtt a kolleganőm édesanyja rákos beteg volt. Akkor még ajánlatos volt vásárolni valami autószerkentyűt, mert szükség volt a gyógyítás felfejlődéséhez. Velem íratta meg a levelet, amelyben kérte, hogy tekintsen el Ön ennek a dolognak a megvásároltatásától, mivel kevéske nyugdíjából él, nincs rá pénze, viszont nagy szüksége van a kúpokra, cseppekre.
Ön eltekintett ettől, a néni továbbra is kapta ugyanúgy a gyógyszereit és pár évvel ezelőtt hunyt el,
öregen, de nem a rákos betegség miatt.