A Celladam gyógyászati rendszer
A Celladam filozófia alapja, hogy a rákos megbetegedések kialakulásának van egy közös gyökérzete, és ez nem más, mint a szervezet alapvető funkciójában, a szöveti szerveződésben bekövetkező zavar. Ez azt jelenti, hogy a szervezet egészséges egyensúlyának fenntartásában központi szerepet játszik a sejtek osztódásának és programozott halálának, apoptózisának, egyensúlya. Ha ez az egyensúly felborul, akkor a szövetek zsugorodása, illetve daganatképződés következhet be.
Az elmélet szerint a szöveti szerveződésben résztvevő sejtek közötti kommunikáció azon a hálózaton keresztül történik, amelyet a Celladam teszttel a szervezeten kívül is meg lehet jeleníteni. Ha ez a hálózat megsérül, megszakad, akkor az információtól elzárt sejt maga köré egy burkot épít, és kontroll nélkül szaporodni kezd. A burok miatt a szervezet saját védekező rendszere, az immunrendszer nem képes felismerni a kóros sejtet, így nem is tudja elpusztítani azt.
Mivel a Celladam teszttel, néhány csepp vérből, következtetéseket lehet levonni ennek a hálózatnak az állapotára, így fenti összefüggések alapján nagyságrendekkel előbb fel lehet ismerni a rosszindulatú folyamatok beindulásának valószínűségét, mint a jelenlegi klinikai vizsgálatokkal.
A teszt nem alkalmas az esetleges daganat helyének meghatározására, de olyan korai stádiumban adhat jelzést a veszélyről, amikor még a kóros folyamat megállítására a szervezet önmaga is képes lehet, némi külső segítséggel.
Ez a külső segítéség lehet akár egy életmódváltás, vagy a szervezet megerősítése, fizikálisan, és mentálisan. A segítség egy hatásos formája lehet a Vitacell csepp kúra.
Az eddigi kutatások és tapasztalatok alapján a Vitacell cseppek hatóanyaga alkalmas arra, hogy lebontsa a sejt körüli burkot, és újraépítse azt a hálózatot, amely az információ cserét is végzi.
A Vitacell cseppek legnagyobb jelentősége a megelőzésben lehet, mert a hatóanyag folyamatos jelenléte meggátolhatja ennek a hálózatnak a megszakadását.
A hatóanyag szervezetbarát, mivel normális esetben ilyen típusú molekula csoportok a táplálkozási láncon keresztül is jutnak, illetve kellene, hogy jussanak be szervezetünkbe. Jelenlegi táplálkozási szokásaink, és ipari módszerekkel előállított élelmiszereink miatt ez egyre kevésbé történik meg. Ezért lenne szükség ezeknek az anyagoknak a folyamatos pótlólagos bevitelére. Ilyen típusú molekula csoportokat, jól hasznosítható formában és megfelelő összetételben jelenleg csak a Vitacell/Celladam készítmények tartalmaznak.
Összefoglalva tehát a Vitacell készítmények jelentik a megelőzés lehetőségét.
A Celladam teszt a diagnosztikában, a korai felismerésben jelenthet új lehetőséget az által, hogy egyszerűen, olcsón, gyorsan végezhető, így tömeges szűrésre is alkalmas.
A kialakult betegségek gyógyításában a Celladam készítményeknek juthat fontos szerep.
Legáltalánosabb formája a Celladam csepp, de létezik kúp, krém, és steril oldat formájában is.
A tapasztalatok szerint a legjobb eredményt a teljes Celladam protokoll alkalmazása nyújtja.
A Celladam gyógyászati rendszer sarkalatos pontja, hogy a daganatos megbetegedések ellen nem a beteg sejtek, és ezzel párhuzamosan az immunrendszer, vegyszerekkel és sugárral történő pusztításával kell védekezni, hanem a szervezet saját védekező rendszerét felhasználva, sokkal kíméletesebb, káros mellékhatásoktól mentes módszerekkel, aminek egyik lehetséges eszköze a Celladam.
< Vissza